A lovaglásról és a lovakról mindenkinek

 

1. Bevezető

   Aki komolyabban akar foglalkozni a lovaglással, annak mindenképpen tudnia kell a ló fejével gondolkozni. Mit is jelent ez? Nem kell négylábra ereszkedni, és füvet enni ehhez, csak alaposan megfigyelni ezt a csodálatos állatot.

2. Amit mindenképp tudnunk kell a lovak viselkedéséről

   A lovak menekülő állatok, ezt bárki könnyen megfigyelheti lóra szállás nélkül is. A menekülést bármi kiválthatja belőlük, egy furcsa zörej, szokatlan dolgok, tárgyak, akár egy szálló papírdarab is. Ezenkívül csordaállatok, ami azt is jelenti, hogy kínzás, ha valaki bezárva társaitól megfosztva tartja lovát. Igénylik a teret, a legelőt, azt hogy rendszeresen társaikkal lehessenek, és mivel rendkívüli

    

   mozgásigényük van a heti 1-2 óra, amit a lovaglásra szánunk, rendkívül kevés számukra. Természetesen, ha egész héten bezárva volt, akkor az un. istállógőz akkor szabadul fel belőlük, amikor éppen felül rá a lovasuk és ilyenkor ugrálnak! Hogyne ugrálnának, hiszen örülnek annak, hogy mozoghatnak, kimehetnek. Sokan a lovukat hibáztatják, ha leesnek ekkor és megbüntetik ahelyett, hogy kiülnék az ugrálást, bakolást és előrehajtanák a lovukat és csodák-csodájára az 10-15 percen belül, valamelyest megnyugszik. Amelyik ló nem járhat rendszeresen legelni, ha csak egy karámba is, mindig kiszámíthatatlanabb lesz, mint azok a társai, amelyek rendszeresen lovas nélkül is szabadlevegőn lehetnek. A lovakkal nem lehet erőszakosan bánni - bár ez általában sokkal könnyebb, mint gondolkozni - és nem is mindig lehet. Gondoljunk csak bele! Egy 600 kilós ló ellen pusztán erővel nem sokat tehetünk! Pálcával verni a lovat főbenjáró bűn, mert ez a segédeszköz nem arra való, csak félni fog tőle, pedig később, amikor az elengedettséget tanítjuk - pálcával a kezünkben - csak az ellenkezőjét fogjuk tapasztalni. Akitől fél a ló abban sohasem fog megbízni, mindig kiszámíthatatlan lesz alatta. Az erőszak erőszakot szül, ne csodálkozzon az, aki ok nélkül büntet! Könnyen visszakaphatja a lótól - a lesunyt fülek, a felemelt fej, a nyitott száj, mindent elárul (1. Kép) - de a ló alapvetően nem agresszív ezt csak az emberek hozzák ki belőle. Kedvességgel sokkal többet elérünk nála mint veréssel, de ezt az már úgyis tudja aki egyszer kipróbálta.

   A mének harci viselkedésében figyelhetők meg legjobban a figyelmeztető jelek: a lesunyt fül, nyitott száj és a felemelt fej. Az ágaskodó ló már nagyon veszélyes az emberre nézve, csak úgy, mint a rúgás. (A fülek és a fej állása az enyhébb jelek közé tartoznak, nem feltétlenül következik ezekből a harapás vagy az ágaskodás.)

   Ember és ló, más nyelven beszélnek?

   Nem is olyan egyszerű - mint ahogy elsőre gondoljuk - kapcsolatot teremteni egy lóval, ha az nem tanulta meg értelmezni az ember kifejezéseit! Vajon miért? A lovak mivel menekülő állatok egészen másként fognak fel egyes jelzéseket, mint mi emberek. Nálunk egyértelmű, hogy társunk szemébe nézünk mikor vele beszélünk, ha nem így tennénk beszélgető partnerünk azt hiheti hazudunk neki, vagy eltitkolunk előle valamit. A lovaknál ez éppen ellenkezőleg, fenyegetően hat! Ha a lovakra is mereven rászegezzük szemünket, és úgy próbáljuk megközelíteni őket, elmenekülnek - kivéve, ha megtanulták hogy ez nem fenyegetés az ember részéről - pedig magunkhoz akartuk hívni őket. Megint felmerül egy kérdés, miért nem alakulhatott náluk is úgy ez a testbeszéd, ahogy az embereknél? Most kell magunk elé képzelnünk az ősi prérit, ahol a lovak ősei éltek, már elhagyták az erdőt, mint élőhelyüket (először még egyáltalán nem hasonlítottak a mai lovakra és erdőkben éltek). A pusztaságban nem tudtak elbújni ellenségeik elől, így a lehető leggyorsabbnak kellett lenniük, finom érzékeik segítségével fedezték fel a ragadozókat. Majd csordákba, ménesekbe verődtek, mivel több szem többet lát, így könnyebben fedezték fel a rájuk leselkedő veszélyt. A fűben rejtőző nagymacskák és más ragadozó állatok eközben figyeltek, szemükkel követték áldozatukat, állandóan rajta tartották szemüket, majd kiugrottak rejtekhelyükről és a legkisebbet, a leggyengébbet elkapták (= ez a természetes szelekció). Az előbbiek miatt fenyegető a lovak számára, ha a szemükbe, vagy csak hosszasan rájuk nézünk. Akkor hogy közeledjünk? Nézzünk el mellettük, hívjuk őket oda (feltéve, ha tudjuk a nevüket), esetleg répával, zabbal csalogathatjuk őket. Ha mi megyünk oda hozzájuk, akkor a tekintetünket ne a lovakra fordítsuk, még csak a szemünk sarkából se nézzünk rájuk, és ami még fontosabb: lassan, de határozottan induljunk el. Ez most túl óvatosnak és nevetségesnek hangzik, de a hatás akkor is lemérhető amikor az ember leesik a lováról, mert a lovardában, karámban még meg tudjuk fogni a lovat, csak esetleg több ember kell hozzá, ha nem igazán akar visszajönni, de tereplovagláskor a társaihoz közel fog megállni - ezért ekkor a többi lovasnak is meg kell állnia - és ekkor nyer értelmet az amit előbb leírtam. Előfordul, hogy ilyenkor a ló nem jön vissza a gazdájához, éppen ellenkezőleg megtartja a 3 lépés távolságot, ilyenkor kell csalogatni (pl.: fűvel), és várni kell addig (pár percig), amíg megnyugszik, majd lassan! elindulni felé. Ha túl gyorsan akarunk odamenni a lóhoz ő is "sebességbe kapcsol", vagyis amíg lépésben közeledünk addig legfeljebb lépésben fog eltávolodni tőlünk, mert feleslegesen nem fárasztja magát a ló sem. Amikor futva közelítenénk meg, akkor a ló menekülőre foghatja a dolgot, és gyorsan elvágtázik, tőlünk egyre távolodva, és lássuk be a ló mégis gyorsabb mint az ember. A ló számára fenyegetően, ijesztően hatnak még a hirtelen kézmozdulatok, ha hirtelen futni kezdünk, és néhány hang. A ló először mindig megpróbál elmenekülni, amikor erre nincs lehetősége, akkor szembefordulhat a "támadóval", vagyis amit, vagy akit annak vélt (ez függ a ló korától, vérmérsékletétől, nemétől, a nevelésétől és a vélt vagy valós veszély nagyságától). Ekkor ágaskodhat, rúghat és haraphat vagy megpróbálhat átgázolni végső kétségbeesésében a "támadón". A félelmet bárki könnyen felismerheti: az egész ló ideges, szinte minden porcikája jelzi a félelmet, füleit a veszély felé fordítja, izgatottan forgatja azokat, szemein is látszik a félelem, idegesen forgatja szemeit, megpróbál kitörni, egyik szemével a veszélyt előidéző tárgyat, embert nézi, eközben keresi a helyet a meneküléshez. Megpróbálja a ló a nagyságával megfélemlíteni a "veszélyes elemet". Ilyenkor semmi esetre se nézzünk a ló szemébe, és inkább távolodjunk tőle, de ne fordítsunk hátat, figyeljük mit csinál. (Általában észrevehetően nyugodtabb lesz). Ebben a helyzetben ne mi menjünk oda, hanem hívjuk a lovat oda hozzánk, csalogassuk fűvel, répával, zabbal, várjuk meg míg megmozdul, egy idő múlva. Az már jó jel ha a száját nyalogatja, és felénk fordítja az egyik fülét. Nagyon fontos ekkor a türelem. A lovak az embertől eltérő módon látnak ezért könnyen megijedhetnek olyan dolgoktól amelyek számunkra fel sem tűnnek. Ha ismeretlen tárgy kerül a lovarda talajára, pl.: egy papírdoboz, vagy egy nejlon, azonnal kiválthatják lovunkból a menekülési reakciót!

   Kedvességgel nagyon sokat elérhetünk a lovaknál. A képen egy nagyon élénk (50% shagya-arab) lovat sikerült rávennem arra, hogy odajöjjön hozzám, ehhez csak egy kis zab kellett és persze sok-sok türelem, mivel az volt a szokása, hogy az ellenkező irányba elment, amikor be akartuk vinni az istállóba. Miután sikerült odacsalogatnom, elengedtem, majd többször megismételtem a behívást, ami azt jelenti, hogy választottam egy hívószót, ami most a "gyere" lett. Mindig ezt mondtam a behíváskor, és amikor odajött hozzám zabot adtam neki, megdicsértem, és vezetőszárat tettem a nyakára - kötőfékkel nem lehetett volna odacsalogatni, mert arról rögtön rájött volna a hátsó szándékomra J - ezután körbe vezettem, majd újra elengedtem. Ennek az eredménye eléggé hamar tapasztalható volt, pár nap gyakorlás után már csak szóra is odament bárkihez az addig nehezen megfogható ló.