A shetland póni

Származása, eredete

A shetland pónik szülőföldje a Shetland-szigetek. Ez117, hegyvidékkel tarkított szigetcsoportot foglal magában, amelynek területe 1430 négyzetkilométer. Az Északi tenger, továbbá az Atlanti Óceán határán fekszik, a 60-61.-ik szélességi foknál. Skóciától 200 km-re északra, Izlandtól 800 km-re délre, Norvégiától 300 km-re nyugatra terül el, igen zord klímájú.

A Shetland-szigetek több mint 90%-a extenzíven hasznosított és mindössze 3,5%-a szántóföldi növénytermesztésre alkalmas területe. Hepehupás felszínének nagy részét is satnya vegetáció borítja.

Feltételezik, hogy a szigetekre az ember közvetítésével kerültek be a lovak és nagyon valószínű, hogy a shetland pónik az Észak-Skóciában élő törpenövésű póniktól származnak. Az biztosnak vehető, hogy a Normanok előtti időben a szigeteken a lovak már előfordultak.

Kezdetben a póniknak a szigetvilágon túl nem volt jelentősége, pedig egy egyedülálló pónifajta kialakulásához vezetett. Az 1800-as évek elejéig a vadlovak módjára szaporodtak, majd ezt követően indult meg a tervszerű tenyésztésük.

Az első „Shetland Pony Stud Book Society” 1831-ben jelent meg.

Tenyésztő szervezete a The Shetland Pony Stud Book Society (Shetland House, Scotland 22 York Place, Perth PHZ8EH).

Nálunk a Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesülete a fajta fenntartója.

Szinte minden országban van elismert tenyésztő szervezete.

Külleme

Összbenyomás alapján a shetland póninak két típusát különítjük el. Az eredeti típus a Marquis of Londondery által 1870-1873 között alapított ménesből származó pónik képezik számos fajtatiszta tenyészet alapját a világon. Ez a shetland póni változat jellegét figyelembe véve a hidegvérű lóhoz áll közel. Testfelépítésében kifejezetten digesztívusz anyagcsere típusú.

Mély és széles törzs, igen öblös mellkasméret, nagyon terjedelmes far, jól záródó testfelépítés jellemző rá.

A másik típus minden jellegében könnyebb, kisebb szárkörméretet mutató, úgynevezett sport típusú shetland póni.

A shetland póninak kicsi, jól formázott, arányos feje van, amelyik a születést követően kifejezetten csukafejet mutat. Idős állaton sem lehet burkolt. Homloka széles, a fejen apró füleket hord. Szemei nagyok, barátságosak, okosságot és élénk temperamentumot árulnak el.

Nyaka középhosszú, középmagasan, vagy alacsonyan illesztett. Marja a rárakodó izom- és kötőszövettől alacsonynak látszik. Háta, ágyéka rövid, ennek megfelelően nagyon erős. Fara jól izmolt, nagy terjedelmű, teljesítmény centrikusságát mutatja a fajtának.

A pónik alapját a lábak képezik. A szabályos állású mellső lábak, az izmos felkar széles lábtő, száraz rövid szár a shetland póninál is természetesen megkívánható küllemi tulajdonságok. A hátsó lábakra a szabályosságon túl jellemző az izmos konc, a széles jól képzett csánk, száraz, tiszta hátulsó szár.

A shetland póni ismertető jegyei, közé tartózik a rendkívül dús sörény-, üstök- és farokszőrzet. A fedőszőrök nyáron aprók és simák, télen sűrűn tömöttek és igencsak hosszúak. (Shetland néven Amerikában is tenyésztenek egy pónifajtát, amelyre a küllemi leírások érvénytelenek).

Méretei

Méretei szerint ismételten két típusát különböztetjük meg a shetland póninak.

Az „A” csoport jellemző méretei:

Bottal mért mar magassága:                               87-107 cm

Szalaggal mért marmagassága:                          92-112 cm

Övméret:                                                               35-155 cm

Szárkörméret:                                                         14-15 cm

 

A „B” csoport jellemző méretei:

Bottal mért marmagassága:                              86 cm alatt

Övméret:                                                             110-130 cm

Szárkörméret:                                                         10-13 cm

 

Színe

A shetlandi póni minden színben megengedett. A leggyakoribb ősi szín a fekete, lehetőleg jegytelen formában, de sok a szürke, a pej, a sötétpej. Tenyésztik fakó színben, sárgában, tarkában, de megtalálható párductarkában is.

Ez utóbbi nem eredeti színe a shetlandnak. Ezt külön törzskönyvben tartják nyilván.

Értékmérő tulajdonságai, használhatósága

A shetland pónik biztos járású hegyi lovak. A meredek hegyoldalakon, szakadékokon biztonságosan lépkednek, bátran keresztül hozzák ezeken terheiket. Miután a Shetland szigeteken kevés a jól kiépített úthálózat a fajta egyedeit főként hátas és málhahordó állatként hasznosították. Málhaként testsúlyának akár 50%-át is (100 kg-ot) képes elhordani.

A XIX. Század második felétől nagy számban kerültek Anglia bányáiba, ahol alacsony marmagasságukra tekintettel szívesen alkalmazták bányalovaknak. Egyes becslések szerint a tárnákban évente 5000 km utat tettek meg. Fáradhatatlan fogatló, testsúlyához viszonyítva feltűnő vonóerejű.

Piciny gyermekek ideális pónilova. Mérete, jóindulatú természete folytán a gyermek játszótársa, aki megtanulja mellette a lóval való bánást, a lóra ülést. A gyermek ülésbiztonságot szerez a shetland póni hátán, képessé válhat egy későbbi, felnőttebb lovas passzióra. A shetland póni a legmegfelelőbb első ló, de 8-9 éves gyermekeknek már nem való, mert túl nagy ennek a piciny lónak a hátán, másrészt apró léptei miatt nem ad lovaglási élményt. Az idősebb mének könnyen eldurvulnak. Hosszú élettartalmú, ami 30-35 évre tehető. Köszönheti ezt kitűnő konstitúciójának, ezen belül bámulatos egészségének, betegségekkel szembeni ellenálló képességének, gyors regenerálódó képességének, tartással és takarmányozással szembeni mérsékelt igényének.

A shetland póninál időnként tapasztalt használatbeli problémák soha sem genetikai eredetű, hanem a munkáltatás és a takarmányozás ellentmondásainak következménye.

Elterjedtsége, állománynagysága

A XX. Százada shetland póni világméretű elterjedtségét eredményezte. Állománya sok tízezerre tehető. Anglián kívül jelentős shetland póni tenyésztő ország Hollandia, Németország, Ausztria. Magyarországon is népszerű fajta. A nyilvántartott állománya töredéke az országban magtalálható shetland póniknak.

                         

A welsh póni

Származása, eredete

Az Anglia nyugati partjainál fekvő, kifejezetten zord klímájú, hegyek borította Wales tartomány őshonos pónija. A kelták útján került ide, akik az időszámítás előtti évezredben vándoroltak Európába és walesba is eljutottak. Mivel a keltákat „welsh”-eknek (idegeneknek) nevezték, lovaikat is a „welsh” jelzővel illeték.

A kelták –a welshek- lovai keleti típusúak voltak, amelyek keveredtek az észak-atlanti pónikkal, majd további (keleti, főleg berber) cseppvért kaptak. A walesi tartomány magas hegyeiben, úttalan rengetegjeiben élő pónik között bizonyos konszolidáció jött létre, így belőlük a X. századra már többé-kevésbé egységes küllemű, nemes megjelenésű kis pónifajta alakult ki.

A vadon élő pónik szépségük, igénytelenségük, kitartásuk és erőkifejtésük miatt egyre nagyobb jelentőségre tettek szert. Kezdetben főleg málhahordók, majd a nagyobb termetűek a pásztorok hátaslovai lettek, de nem volt ismeretlen bányalókénti használatuk sem. A hegyi úthálózat fejlesztésével, a bányák korszerűsítésével a welsh pónik hobbitenyésztők érdeklődésének központjába kerültek.

A XIX. Század végére teljesen megszűnt a welsh pónik eredeti célú hasznosítása.

1901-ben megalakult Welsh Pony and Cob Society, majd 1902-ben létrehozták a welsh mountain póni törzskönyvét. Ez a welsh változat az ősi típus képviselője. A walesi hegyekben vadon élő ménesei még ma is megtalálhatók. Jelenlegi tenyésztő szervezete az Aberyswyth-i székhelyű „Welsh Pony and Cob Society”.

Magyarországon a Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesülete kapott megbízást a fajta fenntartására. Nálunk a nyilvántartott fajtatiszta egyedek létszáma 100 kancára tehető.

Külleme

A welsh póni elnevezése egy kisló fajta gyűjtőfogalma, amely négy változatban tenyésztenek.

Welsh mountain póni:                 „A” változat

Welsh riding póni:                       „B” változat

Cob típusú welsh póni:               „C” változat

Welsh cob póni:                           „D” változat

A Welsh Pony and Society maximalizálta és lezárta a fajtaváltozatok számát.

A változatok kifejlődésének okai a velük szemben támasztott igények voltak.

A welsh póni szoborszépségű, nemes megjelenésű büszke tartású, finom szervezetű, élénk vérmérsékletet, amellett jóindulatot sugárzó kisló. Megjelenésében nem emlékeztet a primitív pónifajtákra.

Feje kicsi, száraz, nemes, tarkóban laza tartású. Homloka széles, orrháta többnyire enyhén ívelt, homorú.

Szemei nagyok, élénk tekintetűek, jóindulatot tükröznek. Fülei aprók, hegyesek, egymáshoz közelállók. Az orrlyukai nagyok, szélesek, szabad légutakra engednek következtetni.

Nyaka hosszú, jól illesztett, a kancáké karcsú, egyenes, a méneké erőteljesebb. A mar nem túl magas, gyakran hosszú, hátba nyúló.

A törzs jól izmolt, elég mély, emellett dongás mellkas jellemző a fajtára. Háta széles, ágyéka feszes.

Mellső lábai hosszúak, erős az alkarja, nagy a könyökszabadsága. Lábtöve jól fejlett, három méretében ritkán kifogásolható. A szár finom, de nem feltűnően vékony és mindenképpen erős. A bokák jól fejlettek. A csüd erős. A hátsó lábai jó szögelésűek, szabályos állásúak. Nem jellemző a fajtára az előre, vagy hátra állítottság.

Csánkjai a póni méretéhez, tömegéhez viszonyítottan jól fejlettek, terjedelmesek, kellő hosszúságúak, szélesek, vastagok és erősek.

Az „A” és a „B” változatok küllemükben azonosak, a különbség az eltérő marmagasságból adódik.

A cob típusú welsh póni megjelenésében tömegesebb, kifejezettebben póni karakterű kisló. Nyaka hosszú, többnyire magasan illesztett. A kancáké is erőteljes, a méneké pedig gyakran túl izmolt, dőlt fekvésű. Finom szálú bokaszőrök jellemzik.

A „C” és a „D” változat méretében tér el egymástól, de a „D” változat nagyobb méretéhez robosztusabb külső társul.

Méretei

A welsh mountain póni, az „A” változat méretei:

Bottal mért maximális marmagassága:                                 122 cm

Szalaggal mért marmagassága:                                      120-130 cm

Övméret:                                                                           150-170 cm

Szárkörméret:                                                                       14-16 cm

A welsh riding póni, a „B” változat méretei:

Bottal mért maximális marmagassága:                                 137 cm

Szalaggal mért marmagassága:                                      132-145 cm

Övméret:                                                                           150-170 cm

Szárkörméret:                                                                       15-17 cm

A cob típusú welsh póni, a „C” változat méretei:

Bottal mért maximális marmagassága:                                 137 cm

Szalaggal mért marmagassága:                                      132-147 cm

Övméret:                                                                           155-180 cm

Szárkörméret:                                                                       16-18 cm

A welsh cob póni, a „D” változat méretei:

Bottal mért maximális marmagassága:                                 137 cm

Szalaggal mért marmagassága:                                      148-160 cm

Övméret:                                                                           165-190 cm

Szárkörméret:                                                                       17-19 cm

Színe

A tarka kivételével minden szín megengedett.

Értékmérő tulajdonságai, használhatósága

A welsh póni mindegyik változatára jellemző a sokoldalúság, a könnyű kezelhetőség, a takarmányozás és a tartás iránti mérsékelt igényesség. Különösen jól viselik az extenzív tartást. Télen-nyáron tarthatók szabadban, mindössze a tűző nap és a viharos esők ellen igényelnek fészerszerű védelmet.

Vérmérsékletük kiegyensúlyozott, mozgásuk energikus, az „A” változat mozgásában némi akció megfigyelhető. A „B” változat ügetése lendületesebb, vágtája nyújtottabb.

Mindegyik változat hosszú élettartalmú, jó szaporaságú és kiváló munkakészségű.

Mai alkalmazásuknak fő területe a szabadidő sport. Az első két változat elsősorban a gyermek hasznos lova, míg „C” és a ”D” változat a felnőttek tereplovaglására, hajtására is kitűnően alkalmas.

A cobbok kedveltségüket relatíve nagyobb marmagasságuknak köszönhetik, továbbá annak, hogy felnőtt lovas alatt sem veszítenek lendületükből.

Kisebb terhelést jelentő igásmunkára is természetesen alkalmasak.

Elterjedtsége, állománynagysága

A welsh pónik nagyon népszerűek és általánosan elterjedtek Európában, de Amerikában is. A szabadidősportban való használatukon túl az is hozzájárult nagyfokú népszerűségükhöz, hogy a sportpóni előállítás kulcsfajtáját képezték, képezik.

Kitűnő tenyészetek vannak Hollandiában, Németországban, Belgiumban és természetesen a kitenyésztő országban Angliában. Itt több ezres létszámú populációi léteznek. Mindegyik országban létezik a fajtának tenyésztő egyesülete.

A Hucul kisló

Származása, eredete

A Kárpátokban, a Tisza, a Prut, a Cseremosz, a Borodina forrásvidékén, Bukovina, Galeicia, Magyarország határterületén élő hucul nép kezén kialakult, jól jellemezhető, primitív lófajta. A fajta a nevét az eredetileg használó népcsoport nevéről kapta. Több évszázados múltú fajta ez, hiszen 1876-ban már azt írták róla, hogy bátran húzza terhét a meredek hegyoldal ösvényein, biztosan lépked a szakadékot áthidaló pallón, és vígan üget a vadregényes tölgyesek és fenyvesek hűvös útjain. Egy másutt elő nem forduló hegyi lóról az 1603-ban megjelent lótenyésztéssel foglalkozó könyv is említést tesz.

A hegyi környezetben végzett folytonos munka, a rendkívül hideg télben és forró nyárban több mint 2000 méter magasságban való állandó szabadtartás, a nagyon is szerény takarmányozás, az a a bánásmód, amellyel minden primitív kultúrájú lovas nép bánik a maga lovával, roppant igénytelen ellenálló típust alakított ki.

A fajtának 1792-ben már ménese volt Radautzon, illetve Lucsinán. Ennek felosztását követően 1876-ban ismét ménese létesült Radautzon.

Évszázadokon át a fajtában számos mén fedezett, de az 1800-as évek végétől számíthatjuk a tudatos tenyésztéstechnikán, törzskönyvi nyilvántartáson alapuló tenyésztést. Ezt támasztják alá a fajtában kialakult vonalak, amelyek a HUZUL INTERNATIONAL FEDERATION által is elfogadottak és állásfoglalása szerint újabb geneológiai vonalak alapítása nem indokolt, viszont mindegyik fenntartása kívánatos.

A fajtának az ismert 7 geneológiai vonala az alábbi:

Hroby született 1898-ban                                                        Romániai eredetű.

Goral született 1898-ban                                                         Romániai eredetű.

Prislop született 1936-ban                                                      Romániai eredetű.

Ousor született 1933-ban                                                       Romániai eredetű.

Pietrosu született 1933-ban                                                   Romániai eredetű.

Gurgul született 1924-ben                                                      Szlovák eredetű.

Polan született 1929-ben                                                         Lengyel eredetű.

A fajtát tradicionálisan tenyésztő országok mindegyikében létezik tenyésztőszervezete, amely a fajta fenntartásáért felelős. Az 1900-as évek közepén Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Magyarország és Ausztria létrehozta a fajta nemzetközi szervezetét, HUZUL INTERNATIONAL FEDERATION néven.

Magyarországon a fajta fenntartásával a Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesülete van megbízva.

Külleme

A hucul ló összbenyomásában és életmódjában is minden fajtától különböző, egyedülálló fajta. A kultúrfajtákhoz szokott szemű ember meglepőnek találja a hucul lovat, mint a primitív fajták máig megmaradt képviselőjét.

Primitív fajtajellege megnyilvánul apró termetében, gyakran nehéz, mégis szép alakú csontos fejében, húsos pofáiban, igénytelenségében ellenálló-képességében.

Kicsisége ellenére sem kelti csökött ló benyomását. A hucul feje aránylag nagy, azonban hossza, a durva csontozata, pofaszélessége és a test tömzsisége miatt nem feltűnő. Az orrhát oldalnézetben a homlokmélyedés utáni, első részben egyenes vonalú, aztán kis nyeregszerű mélyedés látható, majd a felsőajakig domború vonalú. A pofán a rágóizmok jól fejlettek. Elülnézetben nagy szélessége, oldalnézetben a jól izmolt a jól izmolt hatalmas felülete teszi durvává a fej alsó oldalát, amely a felső oldalának igen nemes és száraz vonalaival együtt olyan jellegzetességet ad a huculnak, amelyet más fajtáknál nem találhatunk.

A középhosszú, gyakran hosszú nyaka vastag, széles és izmos, a tarkótól a marig széles egyenes vonalú. A bőséges üstök és sörény dús, vastag szálú a csikóknál hosszú ideig felálló. Gyakran elfedi a szemeket, a homlokot és a mart. A mar rendkívül széles, lapos, és izmosan párnázott. Emiatt alacsonyabbnak tűnik, mint a valóságos mérete. A hát feltűnően hosszú és széles. A far túlnőtt, amelyik a törzs hosszához képest rövid és lejtős, de széles és izmos. A farok töve mély, néha tűzött. A vállak szélesek, meredek lapockák jellemzik. A szügy és a mellkas széles, igen mély, és nagyban hozzájárul a hucul testalkatának zömökségéhez. A mellkast dongás bordák és álbordák zárják. Lapos bordájú hucul ló nincs.

A mály törzs és mellkas rövid lábakon nyugszik. A lábak erősek, az alkar és a combcsont terjedelmes izomzattal borított. Az izületek jól fejlettek.

A szár száraz, inas, a csüd vastag, szintén száraz. A paták kicsinyek, jól formázottak, patkolás nélkül is igen ellenállóak.

Az állat teher nélkül kissé aláállított. A tág, vagy a szűk állás ritka.

Lépese, ügetése rövid, nem haladós. Vágtája jó, hátsó lábain könnyen emeli testét, sőt jól is ugrik.

Méretei

A kancák jellemző méretei:

Bottal mért marmagasság                                                131-142 cm

Szalaggal mért marmagasság                                          140-150 cm

Övméret                                                                              160-170 cm

Szárkörméret                                                                       16-18,5 cm

A mének jellemző méretei:

Bottal mért marmagasság                                                133-145 cm

Szalaggal mért marmagasság                                          142-154 cm

Övméret                                                                              160-175 cm

Szárkörméret                                                                          17-19 cm

A fajta kifejlett kori méreteit 6 éves korban éri el.

Színe

Legtöbbször őzszín-pej, többé-kevésbé fakó, vagy egérszürke szőrökkel keverve. A gesztenyepej, de a sötétpej, a nyári fekete, és a fakó is gyakori. Előfordul tarka is. A tarka hucul kizárólag Lengyelországban található.

A jegyes egyedek továbbtenyésztése nem kívánatos a fajta homogenitásnak megőrzése érdekében. Az egérfakó az eredeti, ősi színváltozat, de igen ritka. Ezzel a színnel is, meg a pejjel is együtt jár a fekete hátszíj, gyakran a lábak zebroid csíkozása és vállkereszt.

Értékmérő tulajdonságai, használhatósága

A hucul lovat mindig a feltétlen munkakészség jellemezte. E tekintetben ma is párját ritkítja. Eredendően inkább málhás állat és a katonaság is málhás lóként tenyésztette, hasznosította, kedvelte, mint biztos léptű hegyi lovat. A Kárpátokban szolgáló hegyi vadászok szolgálati lova volt, amely minőségében mindenféle munkát kellett végeznie. Húzta a hegyi üteget, a nagyobb termetűek hátaslovak voltak. Málhás hasznosítása még a II. világháború után is felmerült. Mára ez a feladata háttérbe szorult, de csodálatos vérmérséklete ideális szabadidő lóvá teszi. Kitűnő hobbiló, különösen fogatban teljesített szolgálata értékes, ami persze nem jelenti azt, hogy jól belovagolt hucul ló ne adnának határozott lovaglási élményt lovasaiknak. Rendszertelen használat mellett sem túlságosan kocsis igényesek.

A hucul ló edzett, ellenálló, igénytelen lófajta. A primitív fajtákra jellemzően hatékonyan értékesíti a takarmányt, jó hústartó. Abrak nélkül, jó minőségű szénával munka mellett is kifogástalan kondícióban tartható. Hosszú élettartamú, termékeny fajta. A 25-27 éves dolgozó egyedek nem ritkák a fajtában, amelyek a mindennapi munkájuk mellett csikót hoznak a világra. Későn érő fajta.

A versenysportok kivételével mindenféle használatra alkalmasak az egyedei.

Elterjedtsége, állománynagysága

Igazi őshazájából az Osztrák-Magyar Monarchia felosztását követően széjjelszóródott az utódállamokban. Magyarországon a honvédség foglalkozott tenyésztésével. Előbb Turjaremetén, majd Bántapusztán létesítettek hucul ménest. Ezek felszámolása után a még fellelhető egyedeket Anghi Csaba – a Fővárosi Állat- és Növénykert egykori igazgatója – összegyűjtötte, és génrezerv állományt alapított. A leszármazott állományt a Fővárosi Állat- és Növénykert részbeni tulajdonosaként az Aggteleki Nemzeti Park ideális körülmények között tartja. Az itt tenyésztett 30 kanca a magyar állomány felét teszi ki. A többi hucul egy-két kancás tenyészetekben van.

Jelentős állománnyal rendelkezik még Románia, Lengyelország, Szlovákia és Csehország. nincsenek megbízható információk az Ukrajnában található hucul lovakról. Gyarapodó félben van Ausztriában, ahol kedvtelésből tartott, jelentős fajtává látszik fejlődni. Hasonló tendenciák érzékelhetők Németországban is.